Kiadóinkról

A Libri Kiadói Csoport (a Libri Könyvkiadó Kft. imprintjei)

 

A Helikon Kiadó a legrangosabb magyar kiadók egyike, több évtizedes szakmai tapasztalata garancia a minőségre.

helikon.libricsoport.hu

A Helikon Kiadó a legrangosabb magyar kiadók egyike. Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Kós Károly és Tamási Áron életműsorozatát. Mellettük olyan kiváló világirodalmi klasszisok, mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Alessandro Baricco, Nick Hornby, Kazuo Ishiguro, José Saramago, Vladimir Nabokov, Mario Vargas Llosa vagy Orhan Pamuk regényei, illetve Agatha Christie életműve is a Helikonnál jelennek meg. Az utóbbi években a kiadó gondozza a magyar kortárs szerzők, többek között Bödőcs Tibor, Cserna-Szabó András, Lackfi János vagy éppen Benedek Szabolcs köteteit is. Emellett életrajzok (Presser Gábor, Bálint György, Huszti Péter, Leonardo Da Vinci), színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, immáron százkötetes, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

 

 

 

Az 1993-ban alapított Jelenkor Kiadó a mindig megújulni képes magyar irodalom műhelye, amely 2015-től a Libri Kiadói Csoport tagja.

jelenkor.libricsoport.hu

Az 1993-ban alapított Jelenkor Kiadó a mindig megújulni képes magyar irodalom műhelye, amely 2015-től a Libri Kiadói Csoport tagja. A legendás múltú cég – máig gondozza többek között Mészöly Miklós, Nádas Péter, Polcz Alaine és Tolnai Ottó műveit is – célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. A régi-új kiadó első megjelenése 2015 szeptemberében Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regénye és Závada Péter Mész című verseskötete volt. A Jelenkor Kiadó világirodalmi szerzői között tudhatja többek között a kanadai Margaret Atwoodot, a chilei Roberto Bolañót, az amerikai Cormac McCarthyt és David Foster Wallace-t, a francia Albert Camus-t, a dél-koreai Han Kangot és az ausztrál Richard Flanagant. A már említett magyar szerzők életművei mellett a fiatal költőgeneráció több tagjának – köztük Deres Kornéliának, Kemény Zsófinak, Simon Mártonnak és Závada Péternek – is itt jelennek meg a könyvei. Jelenkoros szerző a 2018-as Libri irodalmi díjjal kitüntetett Tompa Andrea és a 2020-as győztes Láng Zsolt, a Békés Pál-díjas Papp Sándor Zsigmond, illetve Forgách András, az Élő kötet nem marad című regény szerzője, amely kötet kiadási jogai közel 20 országban keltek el, valamint ez a műhely gondozza Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét is.

 

 

 

Kolibri Kiadó – Olvasni gyerekjáték!

Gyerek- és ifjúsági könyvek mindenkinek.

kolibri.libricsoport.hu

A Kolibri Kiadó 2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars- és a Minecraft világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Gyerekkönyvkiadóként fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe. A legkisebbeknek lapozókat, az óvodásoknak képeskönyveket és meseregényeket (például Zabaszauruszok-sorozat), az elsőolvasóknak szépirodalmi és olvasássegítő kiadványokat, valamint a népszerű Geronimo Stilton-könyveket kínálják. A kiadó profilja egyre gazdagabb a humoros vagy családi ismeretterjesztő könyvekben, mint amilyen a Mesélő Budapest, valamint elkötelezett a népi kultúra iránt is, ami a Népmesekincstár-sorozatban teljesedik ki. Az önálló olvasóknak olyan világszínvonalú szerzők életművét ajánljuk, mint David Walliams, Roald Dahl vagy Jo Nesbø, de a nagykamaszok sem maradnak könyv nélkül, hiszen a kiadó jelenteti meg a népszerű A tükörjáró– vagy épp a Caraval-sorozatot is.

 

 

 

A Libri Könyvkiadó a kortárs magyar és nemzetközi irodalom, a szórakoztató irodalom, valamint ismeretterjesztő könyvek nyitott profilú kiadója.

libri.libricsoport.hu

A 2011-ben alapított Libri Könyvkiadó a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, illetve ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, és portfóliójában szinte minden műfaj képviselteti magát a történelmi vagy romantikus regényektől kezdve a szakácskönyveken át a pszichológiai kézikönyvekig. A kiadó különös figyelmet fordít a jelen társadalmi problémáira és kérdéseire, valamint kiemelten fontosnak tartja a női perspektívából elmesélt történeteket. Legnépszerűbb hazai szerzői – például D. Tóth Kriszta, Fábián Janka, Lakatos Levente, Náray Tamás, Péterfy-Novák Éva, Sal Endre, Szentesi Éva – a sikerlisták állandó szereplői. Az utóbbi évek nemzetközi bestsellerei közül pedig olyan kötetek jelentek meg itt, mint Khaled Hosseini regényei, az Ahol a folyami rákok énekelnek (Delia Owens), az Elrabolt életek (Lisa Wingate) vagy éppen az Unortodox – A másik út (Deborah Feldman).

Bár a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Libri Kiadó külön cégekként funkcionálnak, a két szervezet egymással szorosan együttműködik.

 

 

 

A Park Könyvkiadó évtizedek óta a magyar könyvkiadás meghatározó szereplője, nem sokkal 1988-as indulása után felhívta magára a figyelmet a hazai piacon ritkaságszámba menően szép, míves kiállítású, illusztrált kiadványaival.

park.libricsoport.hu

A Park Könyvkiadó több mint harminc éve a magyar könyvkiadás fontos szereplője. Nem sokkal 1988-as indulása után a hazai piacon ritkaságszámba menően szép, illusztrált kiadványaival hívta fel magára a figyelmet.

A kiadó kezdetben legfőképpen ismeretterjesztő kötetei révén vált ismertté. Olyan, klasszikussá vált sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Hétköznapi pszichológia vagy az iskolás gyerekeket megszólító Szemtanú. Nyitott profiljának köszönhetően a gasztronómia (Jamie Oliver), a pszichológia (Alan Pease, Irvin D. Yalom), a történelem (Roger Crowley), a természettudományok (Simon Singh, Richard P. Feynman, Carlo Rovelli), illetve a környezettudatos életvitel iránt érdeklődők (David Attenborough, Peter Wohlleben, Richard Powers) egyaránt válogathatnak kínálatából.

Az utóbbi évtizedben az irodalomnak is egyre meghatározóbb szerep jut a kiadó profiljában. A kiadó olyan neves szerzők könyveit jelenteti meg, mint a 2013-ban Nobel-díjjal kitüntetett Alice Munro, a szintén Nobel-díjas Toni Morrison, továbbá Romain Gary/Émile Ajar, John Williams, Robert Seethaler, Colm Tóibín, Donna Tartt, Elena Ferrante, Donatella Di Pietrantonio és Rachel Cusk.

Számos magyar szerző könyve is a Park Könyviadó gondozásában jelent meg. Többek között Török András jó néhány nyelven, számos kiadást megért bédekkere, Király Júlia visszaemlékezése a 2008-as gazdasági világválságról, Farkas Zoltán portrékötete az elmúlt évtizedek legmeghatározóbb gazdasági és politikai szereplőiről, valamint Sándor Erzsi és Lugosi Viktória regényei.

A kiadó 2013 óta a Libri Kiadói Csoport tagja.

Eseményeink



24-48
Gyors kiszállítás
100%
Garancia
%
Állandó kedvezmények

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.